Luois (the Graeter) kisebbik legendája

Más alkalommal ezt a kérdést intézte hű alattva­lói köré a lyó kiráj: „Ki ez a partiarc?” fenséges ulylyát félreérthetetlen, de sokatmondó mozdu­lattal, levegőeget hasítva bökve előre, „rámutat­va” kérdése alanya tárgyának szemé­lyére. A je­lenlévők nem győztek csodálkozni ez éleslátá­son, látásélességen, midőn távoli bokacsattogta­tás verte fel a feszült várakozás légkörét, s előlé­pett a megmutatott, s szó­lásra nyílt, s ugyanerre emel­kedett: „Alászolgá­ja, Kisparty és Nagyparty Na­ghy, szinténsajnos Lajossajnos.” Ennek halla­tán a delnők kebelhullám-verte, kipirult sze­mei­ket tátván gondolák: Jó Parti! A vincellé­rek ellen­ben össze­súgtanak s összetanakodá­nak: „nem­de en­nek ki­egyenlítetlen számlái roskaszt­ják fiók­ja­inkat”? Ám minden boldogemlékek ke­gyes ural­kodóa egyet intéssel intette csendre a zúgoló­dó­kat, amiáltal szinte abba minutába csend „tá­madt”, felváltva az Eget Verő hangzavart; az in­tés elemébe ta­lált! E cso­daszámba menő, cso­dá­val határos csendva­rázst eléggé el nem ítélhető­en kihasználó módon, az imént elő­lépett hátra-Zu-Rückolt, s illa be­rek nádak, erek, kereket ol­dott az ég vizé­ben. Ekkép űzettetett ki önmagá­tól beálló kiállással a(z) angyal, kit a bölcs kirá’ parti­arcként volt méltó jellemezni rámutatással. E jeles óta sajnos a szólás: Ki fija, annak borja.