Szóemésztő

Nyelem a szavakat, a kábetűsök karcolnak, az el­ipszilonosok csúsznak, ixbetűset, mássalhangzó­torlódásost kiköpöm. Ínyenc vagyok, szép sor­ban, alany, tárgy, halom jelző, majd állítmány. Számban megforgatom, lassan rágom, nyelvem­mel odébb pöccintek egy-egy jelzőt, ha az állít­mány fogam közé szorul, két ujjal szabadítom ki. Hosszan rágom, ha már jó pépes, szájpadlásom­hoz nyomkodom, érezzem állagát. Hajaj!, valami hiányzik!, főnév?, miről szól ez a szép mon­dat?, belecsippentek egyikbe „Világszabadság”, visszateszem, másikba, ez jó lesz „Búfelhő”, újra rá­gom, alaposan, lenyelem, gyomrom munkához lát, a nem oda valót elillantja, a kurrogatósat fö­lül, a burrogatósat alul, a maradékot tolja tovább, előbelem az egyes szám, többes szám egyeztetését végzi „Bokorban baszik” „Bokrokban basznak”, középbelem a mondatrészeket trancsírozza, be­kerül­nek a vesszők, de két-három, akár négy-öt mondat is lehet egy­ből, sortöréssel, érti­tek, mint vers. Utóbelem a stílusért felel, a púpokat, ki­türemkedéseket visszanyomkod­ja, a felületet el­simítja, a szöveg szép, hosszúkás alakot ölt, van eleje, van vége, ezt is, azt is csúcsosodások jelzik, a kettő között kiadós, humán! tarta­lom, óvatosan engedem ki a fényre, ne érjen a körülötte megülő mo­csokba.