Tanárnő kérem!

– irodalom óra –

– Mi szükséges ahhoz, hogy kibírjuk a kibírhatatlant, elviseljük az elviselhetetlent, Dragomán!
– Hát, izé, szóval, mármint, egyébként, amúgy, mindazonáltal, hovatovább, tanárnő, én készültem
– Ülj le! Esterházy, ne piszkáld az orrod, állj fel, mi történik a hősnővel?
– Tanárnőnek jelentem, a hősnő XXXXXXXX XXXXXXXX
– Gyere ide, tartsd a kezed.
– Jujj!
– Szóval mi történik a hősnővel?
– Fáj neki, szenved?
– Rendben, leülhetsz.
– Péterfy, menj a táblához, írd fel a választ, hárombetűs szó, az első H, az utolsó T, a középső I.
Kréta csikorog a tábla széltében-hosszában: „H · · · T”, visszaballag középre: „H · I · T”
– A miheztartás végett, Bereményi, olvasd össze!
– Jelentem, hit! Hit parádé, luxemburgi rádió
– Elég! Krasznahorkai, foglald mondatba!
(A nebuló még a mondat felénél sem tart, amikor az alélt, hosszabb ápolásra szoruló pedagógust kiviszik. A tanáriban izgatott hangok: „Mi történt?” „A Krasznahorkait szólította fel mondatba foglalásra.” „Jézus, Mária!”)