Kortárs magyar irodalmi revü

Mit bírtok ki

Könyvkritika

2016. március 23. - Huszthy Ádám

 (Ha már az írókat nyektetjük, ezek se maradjanak ki)

 Valami könyv

A műbírálót tizenhétszer jelölték a Könyvkritikusok Oscarjára

 A szerző a Wikipédia szerint született majd tanult, később írt, annyi bizonyos: érettségi tételként Wass Albertet húzta. Facebook oldalán feltűnőek bizonyos lájkok, amikből messzemenő következteté­seket van módunkban levonni. Szerzőnk legutóbb azt nyilatkozta, hogy számára az írás, mint olyan. Ezzel szöges ellentétben áll irodalomtekintélyünk tanulmányának vég­kicsengése, miszerint. A könyv fülszövegében azt olvassuk, hogy. A hátulsó borítón ez áll: „3.200- Ft”. Nem vettem meg. Ezek azt hiszik, hogy velem már minden szart el lehet olvastatni? Hát nem!

 

A tizenhétszeres Oscar-jelölt, Kalasnyikov-díjas kritikus lapunk állandó munkatársa, tanulmá­nyait Cambridge-ben, Oxfordban, Párizsban, New-Yorkban, Moszkvában, Peking­ben, Jeruzsálemben, a Vati­kánban és az Észak-Magyarországi Tanítóképző Főiskolán végezte, a Critical Mass nemzetközi kriti­kus-szövetség elnöke, tagja a világ jelentősebb irodalmi egyesületeinek, számtalan díj várományosa. Kriti­káit rendszere­sen közli a Wirtschaft und Börsenachrichten, a Football News, az Ecology and Environment, a Burda, a Jewish World, az Osservatore Romano, a Zsemnin Zsipao és... – na, melyik ez a ma­gyar lap? A helyes megfejtést beküldők között kritikusunk összegyűjtött műveinek díszkötött példányait sorsoljuk ki! – a szerk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mitbirtokki.blog.hu/api/trackback/id/tr908521182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.