Pinagyár
vagy hol a boldogság mostanában

Mottó: Nagynak lenni minden hülye tud, de kicsinek! Ahhoz kurázsi kell.

Reggelente, amíg Boriskám lefőzi a kávét, becso­magolja az uzsonnámat, lesétá­lok a fjordpartra, felidézem gyermekkorom trau­máit, csupa meg­hitt lelki defektemlék. Majd elbi­ciklizem munká­ba, a gyárban az irodán vagyok, a beérkező pa­naszokat kell összevetnem a MEO jelentésekkel, majd továbbítani a főosztályra. A gyerekek is jól vannak, a nagyobbik felfújható jegesmacit kért Hóünnepre, ha a jutalomosztás az előző évtize­dekhez hasonlóan alakul, meglesz, talán még egy elektromos pumpa is belefér. Nem is mondtam, a pina itt kábelcsatlakozót jelent, tehát helyesen ká­belcsatlakozógyár. Este, ha letettük a gyerekeket, Boriskával kézen fogva elsétálunk a köves útig és vissza, ilyenkor szavalok neki észak költészeté­nek gyöngyszemeiből és – csak halkan írom le, nem kenyerem a nagyzolás –, néha saját verse­met, ma például „A te szád mézesbödön” kez­detűt. Odahaza a gyerkőcök egyenletes, békés szuszogása ringat álomba, szóval az életünk kész regény!