Útikalauz feltörekvő leépülők számára
Jut eszembe, már akkor se jutott eszembe, mi is történt ott, akkor, legalább arra emlékeznék, mikor volt, amikor nem jutott eszembe, az bizonyos, hogy szerda. Nem, kedd. Péntek? Megvan, mégiscsak szerda, akkor szoktam visszaváltani az üres üvegeket. Összeomlok, nem igaz, már régen nem váltom vissza. Délután az Andrássyn szembejön egy nő, rám néz, fölsikolt, szűzmáriám, keresztet vet, elbiceg. De ismerős, ki lehetett? Volt tanítvány? Nem hiszem, ráncos volt, bottal járt, olyan öreg nem lehetek, tényleg, hány éves is vagyok, negyven, ötven? talán a lányom, a vonásai mintha, nem, az se lehet, csak a képzelet űz velem gonosz tréfát, ezek szerint anyám lehetett, hogy megváltozott! Mit nyüzsögnek itt ezek a kisemlősök? Egérpurparlé, hess, vagy berácsoztatlak!
Másnap mondja a házmesterné, maga csak ne sajnálgassa itt magamagát. Jó, jó, persze, persze, de akkor hogy a búbánatba lesz ebből regény, írt már maga regényt, jóasszony, na látja.
Másik halál? saját halál van, de azt a szemfüles Nádas már megírta, persze, szívinfarktus jókor, jó helyen, jól túlélve, így könnyű. Másik halál jól hangzik, maradok ennél, magamat ezért ki nem nyiffantom, duzzad bennem az életmű!