Luois (the Graeter) kisebbik legendája
Más alkalommal ezt a kérdést intézte hű alattvalói köré a lyó kiráj: „Ki ez a partiarc?” fenséges ulylyát félreérthetetlen, de sokatmondó mozdulattal, levegőeget hasítva bökve előre, „rámutatva” kérdése alanya tárgyának személyére. A jelenlévők nem győztek csodálkozni ez éleslátáson, látásélességen, midőn távoli bokacsattogtatás verte fel a feszült várakozás légkörét, s előlépett a megmutatott, s szólásra nyílt, s ugyanerre emelkedett: „Alászolgája, Kisparty és Nagyparty Naghy, szinténsajnos Lajossajnos.” Ennek hallatán a delnők kebelhullám-verte, kipirult szemeiket tátván gondolák: Jó Parti! A vincellérek ellenben összesúgtanak s összetanakodának: „nemde ennek kiegyenlítetlen számlái roskasztják fiókjainkat”? Ám minden boldogemlékek kegyes uralkodóa egyet intéssel intette csendre a zúgolódókat, amiáltal szinte abba minutába csend „támadt”, felváltva az Eget Verő hangzavart; az intés elemébe talált! E csodaszámba menő, csodával határos csendvarázst eléggé el nem ítélhetően kihasználó módon, az imént előlépett hátra-Zu-Rückolt, s illa berek nádak, erek, kereket oldott az ég vizében. Ekkép űzettetett ki önmagától beálló kiállással a(z) angyal, kit a bölcs kirá’ partiarcként volt méltó jellemezni rámutatással. E jeles óta sajnos a szólás: Ki fija, annak borja.